Nem rég nekiálltam a (talán) nyáron kihozott diák szkennelésének. Nem lehat azzal vádolni, hogy elkapkodtam a dolgot. Tologattam magam előtt mert egy borzasztó unalmas, agyölő és elég nagy meló. Joggal tartottam tőle. Eltöltöttem vele nagyjából két délutánt és végül is úgy tűnik hiába.
A történet elég messzire nyúlik vissza. Anno elég hosszadalmas melóval feldolgoztam az összes papír képet. Ezek után nyilvánvalóan jött az ötlet, hogy a diákat is meg kéne menteni az öregedéstől és főleg attól, hogy egy fiókba zárva, soha elő nem véve haszontalanok legyenek. El is kezdtem a dolgot a diavetítőnkkel, de hamar kiderült, hogy nem járható út mert nem egyenletes a megvilágítása és így a befotózott kép is különböző csúnya világos és sötétebb folttal terhes lesz. Ráadásul a lámpa is kiégett a vetítőben. Talán szerencsére mert lehet, hogy folytattam volna úgy a dolgot, más megoldás nem lévén. De jött egy fordulat az ügyben mert Krisztián talált egy szkennert. Pontosabban nem ő találta ha jól emlékszem de egyszerűen megdobták vele én meg kölcsönkértem lévén volt hozzá dia feltét.
Ez a szkenner egyébként egy egész komoly darab de valaki kiselejtezte nekünk meg jó mert jobb mint a semmi (ahogy a klasszikus mondja a meleg sörnél már csak az rosszabb ha az sincs). Ezzel ugrottam neki a dolognak és egész boldog voltam mert szép egyenletes fényű képeket kaptam. Közte ilyeneket amik már talán rég a feledés homályába vesztek.
Aztán elővettem a nagyítót és elszomorodtam. Mert kiderült, hogy nagyon életlen a kapott kép. Jó a blog számára de nem jó az archiválás szempontjából és itt pedig ez a cél. Megpróbálom illusztrálni. A fenti kép eredetijén nagyítóval jól olvasható a típus jelzés miszerint ez egy 180-as merci. És akkor jöjjön nagyítva mi látható ebből a feldolgozott képen.
Ha nem árultam volna el ugye nem nem tudnád, hogy mi van oda írva. És ez csak egy példa. Sajnos a sötét képekkel sem tud mit kezdeni, elég gyenge az átvilágító lámpa. Ezen elkenődve abba hagytam a szkennelés. Futok még a dologgal köröket mert nem maradhatnak ezek a képek örökre a fiókban.