A futás olcsó

Ezt állítják sokan, sok helyen. Nem kell hozzá semmi – hangzik az érv. Nyugodtan keress rá a neten, sok helyen találod meg ezt a mondatot. Persze ez talán így is van amikor valaki hetente kocog 2-3 km-t.

Mi viszont ezen már messze túl vagyunk. A történet másik feléhez tartozik, hogy itt Angliában az év jelentős részében kell számítani komoly csapadékra, és mi terepen futunk. És a terepen eső hatására sár keletkezik. Tavaly télen vagy inkább tavasszal rengeteget kínlódtunk e miatt. Régóta érlelődött már, hogy végetvetünk ennek. Már tavasszal is nézegettük az ilyen körülményekre kitalált cipőket de akkor még nem szántuk rá magunkat. Most viszont Kati ráért délután és elmentünk a helyi futóboltba és néztünk cipőt. És vettünk is.

futó cipő sárra

Adidas Kanadia TR 3 a tisztességes neve, és kimondottan saras környezetre találták ki. Remekül láthatók a jól kiálló bütykök a talpán és az, hogy itt még nagyon tiszták. Ez azóta változott. Meglepően jól lehet benne futni amúgy csúszós, saras talajon. És elég fura érzés betonon. A kis bütykök puhák és ez ad egy kis mozgás szabadságot a kemény felületeken a leérkező lábnak. A sárba, fűbe, puhább talajba viszont beleharap. Emlékszem mennyit csúszkáltam legutoljára amikor hasonló körülmények voltak. Most semmi. Pedig nem kerültem ki a sártócsákat, sőt, a tesztelés miatt akkor is beleléptem ha éppen el lehetett volna menni mellette.

Bár ezek a cipők nem voltak kimondottan drágák, sajnos számolni kell azzal is, hogy a száraz talajra való cipőink vészesen megkoptak már. Ezen egyáltalán nem lehet csodálkozni a lefutott távolságot ismervén. Szóval kell majd olyanokat is vennünk. Még, hogy a futás olcsó!

Persze a pénzköltést az is segíti, hogy a futóbolt mellett közvetlenül van egy mászó bolt is. Kalymnosról visszajövet, nem tettük el addig a mászó felszerelést amíg át nem néztük. Ez is esedékes volt már. És leszögeztük amit már rég tudtunk, hogy Katinak beülő nekem meg mászó cipő kell mert már vészesen fogy a talpa és ha nem hagyom kilukadni akkor jól javítható marad. Persze ez mindig csak a fal alatt jutott eszünkbe ezért néztük most át a cuccot, hogy mit kell javítani pótolni. A mászó cipőből viszont szigorúan csak egy fajtát vagyunk hajlandóak venni. Ezért mentünk be a hétvégén a Decatlonba is de ott tragikus volt a választék, pontosabban nem volt. De most szembe jött a mászó cipő és haza is hoztuk.

Five Ten Anasanzi VCS. Ez most szépen elmegy aludni télre mert mászni egy darabig nem fogunk. Legalább is sziklán nem. De meg van, és most nem a fal alatt jutott eszünkbe. Hmm. Most, hogy így belegondolok a futás tényleg olcsó, ha a mászással hasonlítjuk össze.

Írta: Feri Címkék: futás mászás vásárlás Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo