Hosszúban rövid

Nem, nem piáról lesz szó hanem futásról. Jó rég nem írtam róla. Ennek oka részben az, hogy jó rég nem futottunk. Most néztem meg, az elmúlt hónapban egyszer! Nincs lelkiismeret furdalásom mert nem volt módunk futni.

Könnyen felidézhető az elmúlt időszak futása. Bizony egyes számban. Kalymnoson tudtunk egyet futni. És előtte sokáig nem. Persze ez érthető mert voltunk Cipruson aztán ugyan egy hétig itthon de az a hét elment azzal, hogy Kati ügyelt én meg mostam, vásároltam stb. és már indultunk is Kalymnos irányába. Ciprusra indulás előtt napon futottunk utoljára normálisan. Kalymnoson csak egy hiánypótló futás sikerült aztán szerencsére a mászással eltelt a hét. Még a tavalyi eltévedésünk helyére sem mentünk vissza pedig terveztük erősen.

Ma viszont futottunk újra. És rá kellett ébredni, hogy közelít a tél mert hosszú ujjúban és szárúban futottunk és nem volt sok. És bizony erősen sötétedésre értünk vissza. Az utolsó pár száz méteren már emlékezetből mentem, mert a fény nem lett volna elég ahhoz a tempóhoz. És csak 10 km-t mentünk. Visszarázódásnak. De nagyon jól esett. Már nagyon hiányzott. Viszont nyugodt vagyok mert a tavalyi télen bebizonyosodott, hogy nem kell leállni télre sem. Hamarosan megvesszük a sárhoz való futócipőket és akkor nem fogunk csúszkálni mint tavasszal. Viszont megint lesznek olyan futások amik után úgy nézünk ki majd mint a disznók. Mint ezeken a tavaszi képeken.

futás sár

Írta: Feri Címkék: futás sár Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo