Videók

Ez egy nagyon egyszerű poszt lesz. Írni is meg olvasni is. A tartalmat mindössze 3 darab videó képviseli.

Időbeli sorrendben az első még Írországban készült az utolsó napon. Nem hiszem, hogy említettem volna írásban vagy szóban de nagyon sokat mosolyogtunk az ottani gyalogátkelők jelzőlámpájának a hangján. Ez ugye arra szolgál, hogy a látás problémások is tudják mikor jelez szabadot a túloldali lámpa. Na de igen érdekes szignált választottak. Lássuk.

Mint egy veszett kakadu.

A másodikról már írtam itt. Nem ismétlem meg.

Végül a múlt hétvége eseménye volt, hogy a remek időt kihasználva kimentünk a MOT parkba sárkányozni. Mivel már két sárkányom van ezért jutott mindkettőnknek szórakozás, így Kati sem unta el magát. Később kijöttek Krisztiánék is, és nagyon jól szórakoztunk egész addig míg el nem gyengült a szél. De előtte még Kati kezébe adtam az új, szülinapi sárkányomat és csináltam róla egy videót.

Mára ennyi. Mert, hogy kicsit elfoglaltak vagyunk. Kati ügyel én meg próbálom vendégváró állapotba hozni a kocsikat és a lakást. Eddig a kocsikkal végeztem, és kedden jönnek Zsuzsáék és van még mit rendbe rakni.

Írta: Feri Címkék: Írország szülinap vendégség videó Kommentek: 2 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Mam 2010. Sep. 05. 19:39
Mért kell a sárkányhoz két kötél?Én még nem láttam ilyet.
Feri 2010. Sep. 06. 01:29
Attol megy jobbra vagy balra. Pontosabban fordul jobbra vagy balra.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo