A hajón

Hivatalosan is vége az Írországi kalandunknak. Bár most éppen még az Ír tengeren ülünk a kompon, de Írországot elhagytuk. De úgy érzem nem végleg.

Bár ez a nap már nem volt teljes sikerült mégis egészen jól megtölteni. Cashelböl jó korán elindultunk így elég gyorsan be is értük Dublinba. A GPS szépen oda vezetett a Guinness gyárhoz. (Itt jegyzem meg, hogy a helyesírás ellenőrzőm ismeri a Guinness szót, nagyon helyesen.) Aki olvasta az első napok történéseit az kérdezhetné jogosan, hogy minek mentünk megint oda. Voltunk már ott, meg is néztük stb. Nos a szokásos pólóért. Szokásommá vált, hogy minden honnan ahol nyaralunk hozok egy pólót magamnak. Ez azért jó mert ezek nem dísztárgyak, hordom őket, hét közbeni használatban vannak. És minden alkalommal amikor a kezembe kerül mondjuk pl az izlandos pólóm akkor felelevenednek az ottani emlékek és az jó. Az itteni emlékeket egy guinnesses póló fogja előhívni. Volt egyébként aggodalmunk, mert a shop a fizetős részen belül volt. De gondoltak azokra akik csak odáig akarnak bemenni, kaptunk egy £10-os belépőt amit le lehetett vásásrolni. Persze megvehettem volna akkor is amikor első alkalommal ott voltunk de akkor még drágállottam. Idővel azonban rá kellett jönnöm, hogy nem akarok más pólót.

Maradt még egy kis időnk Dublinra és felhasználva Zsuzsa tanácsát elmentünk Írország legrégibb kocsmájába.

ireland dublin bruzen head

És ez egy remek élmény volt. Az ürügyet az szolgáltatta, hogy Kati éhes volt. Persze ő mindig tud enni. De ha már ott voltunk akkor én is ettem valamit. És hihetetlen de itt úsztuk meg a legolcsóbban. Igaz én csak egy sör mellé ajánlott valamit ettem de az is akkora adag volt, hogy bőven elég volt, és valójában sör mellé fogyasztottam, tehát nem csaltam. Kihasználtam, hogy itt tényleg mindenhol lehet Guinness-t kapni. Kati viszont végre ehetett stew-t. Azt majd ő elmeséli, hogy milyen volt. Én csak pár darab húst loptam belőle de az isteni finom volt.

Már csak a kikötőbe kellett eljutni de az nagyon egyszerű volt mert csak a Liffy partján kellett végig menni és már ott is voltunk. Befordultunk a kikötőbe és a Queen Elizabeth 2 nézett velünk szembe.

dublin queen elizabeth

Gyönyörű darab. Szép dolog búcsú képen Írországtól ez a látvány.

A hajóra szállva azonnal felfedeztük az ingyen internet feliratot, igy napra készen tudom megosztani az utolsó élményeinket.

Írta: Feri Címkék: Írország utazás sör Kommentek: 3 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2010. Jul. 25. 19:46
még ez is ? Jó volt veletek utazni!
Anya 2010. Jul. 25. 19:54
Te nem azért hagytad otthon a jogsit hogy sört ihass !?? !
Feri 2010. Jul. 26. 02:59
Tény, hogy ha itt lett volna a jogsim akkor egy-két sör kimarady volna.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (17) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (15) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (19) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (22) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (36) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (87) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo