Eddig minden napnak úgy indultunk neki, hogy volt egy tervünk, de inkább a majd alakul valahogy érzés volt erősebb. Nem volt ez másként ma sem. A terv az volt, hogy reggel elindulunk a szálláshoz közel eső nemzeti parkba, megnézzük és utánna délnek vesszük az irányt és elmegyünk egy másik nemzeti parkba és ott is át adjuk magunkat a természet szépségeinek. De lássuk mi lett végül is ebből.
A első cél The Burren volt. Rövid autókázásnak ígérkezett. Lapozni sem kellett a térképen. Azzal viszont nem számoltunk, hogy amikor egyértelműen ott vagyunk a nemzeti park melletti úton, és látjuk magát a nemzeti parkot is akkor nem lesz sehol egy tábla, hogy hol van egy valami bejárat féleség, ahonnan követhető utak indulnak. Vaktában viszont nagyon nem érdemes neki indulni ennek a tájnak.
Láthatóan kevés támpont akad a merre kérdésre válaszul. De minket nem olyan fából faragtak. Kanyarogtunk tovább az orrunk után egyre kevésbé autó útnak kinéző valamiken amikor egy kapuféle mellett mondtam, hogy álljunk meg. Majd kiszállva megtaláltuk a jelzést is bár nem a számára állított oszlopon volt hanem onnan leesve a kőfal tetején feküdt. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy nem akarják, hogy túl sokan találják meg ezt a helyet. Pedig nagyon jól néz ki. Amerre a szem ellát csupa kő minden. De a víz remek formákat mosott a karsztba. És nagyon egyedi ebben a csupa zöld országban. Elindultunk a piros jelzés mentén és elmerültünk a holdbéli tájban. Sajnos szorított az idő mert nem egész napos programnak szántuk, így hamar visszafordultunk. Visszaültünk a kocsiba és nekiindultunk a mai hosszabb útnak.
A cél a Killarny Nemzeti Park. Itt egy tórendszer partján közel ezer méteres hegyek magasodnak. Szépnek ígérkezett. Viszont sok óra volt még addig és ezért előbb tankolni majd valami kaját szerezni álltunk meg. Hol másol? Egy Tescoban. Valójában kíváncsi voltam, hogy mennyben tér el az itteni kínálat az angliaitól. Nos, nem sokban. Most már az éhezés rémétől megmenekülve, csak kitartó vezetésre volt szükség. Közben már tervezgettük, hogy mit csinálunk ha oda érünk. Elég közel volt már a cél, hogy biztosak lehessünk benne, hogy bőven világosban oda érünk. Azon gondolkodtunk, hogy egy ilyen helyen biztos van tó parti út, és milyen klassz lenne egy ilyen környezetben futni egyet. A cél közelében kaptunk egy kis forgalmat de nem volt vészes. Viszont nem volt részletes térképünk a helyről ezért egy kicsit kavarogtunk mire a tó partra értünk, és elkezdtünk szállást keresni. A kavargás közben eljutottunk a hely egyik nevezetességéhez a Torc vízeséshez.
Ha már ott voltunk megnéztük. Aztán végül is találtunk szállást is. És addigra pont eleredt az eső. Eddig szerencsénk volt ezzel, nem hiúsította meg egy programunkat sem, de most esik annyira, hogy ne akarjunk kimenni. Az egyértelmű volt már, hogy nézelődni, élvezni a látványt, fényképezni nem lehet ilyen időben, mert fény alig van és az égbolt is elég egyenletesen szürke. Nem egy szép látvány. De, hogy már egy futni se lehessen elmenni az már nem esik jól. Nem azt mondom nem árt a pihenés a szabadságon, de már csak egy teljes napunk van itt és megakarjuk nézni ezt a helyet is és még akartunk menni máshova is. Nem baj, majd alakul valahogy.
UPDATE Megírtam ezt a posztot majd vakaróztunk még egy kicsit mielőtt enni indultunk volna és ekkor elállt az eső (majdnem teljesen). És ott álltunk a kérdéssel: enni vagy futni? Én egyértelműen szerettem volna futni, mert egy hete nem futottam már és hiányzott. Végül Kati is rávette magát, és elmentünk a tó partra és futottunk nem egész 1 órát sötétedésig. Nagyon jól esett (a futás és kicsit az eső). Említettem már a majd alakul valahogy érzést?