Portland fotókban

Úgy alakult (az időjárás), hogy másodszor is elmentünk Portlandra, a múlt hétvégén. Viszont ott, sátorozás közben mégis ránk ijesztett egy reggeli zápor. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem kísérletezünk a mászással, hanem csinálunk egy szigetkört amit már rég szerettünk volna. Amikor már kiderült, hogy még is szép idő lesz addigra már elhatároztunk magukat, és nem visszakoztunk. És jól tettük. Mert így lett egy remek fotós napom. Olyan amiért sokan irigyeli fognak. De most én voltam jókor jó helyen. És kattogtattam, amikor szembejött a KÉP. Éppen kormoránokra vadásztam.

Protlandi kormoránok

És helyezkedtem, hogy minél közelebb tudjak menni hozzájuk. Aztán amikor már elegem lett, vagy még inkább Katinak aki most elég jól tűrte a fotózásommal járó unatkozását, és visszaraktam a nagy látószögű lencsét amin az egyetlen polár szűrőm van akkor jött a kép.

portland

Felraktam nagyobban is mert úgy adja jól ki magát. Érdemes megnézni. Ha valaki szeretné akkor meg van természetesen teljes 10en x megapixeles felbontásban is. És itt had mondjam el, hogy nem retusáltam semmit a képen. Nem vágtam meg csak lekicsinyitettem, hogy értelmes idő alatt le lehessen tölteni.

Ekkor nagyjából éreztem, hogy akár haza is lehet menni meg volt a nap csúcspontja, innen már nincs feljebb. Ekkor csak úgy megfordultam és a másik irányba is csináltam egy képet és azt sem szégyellem.

portland és a dorsetti partok

Persze tovább mentünk, Portlad Billhez amit már körbe fotóztam évekkel ez előtt. De most is csináltam egy az az 1 darab képet. És nem keltett több.

Egy ilyen napon nem lehet rossz képet csinálni. Ezért még visszafelé még kattintottam egyet Fortuneswellről és a Fleetről is háttérben Weymouthal.

Hát ilyen nap volt ez. Jegyezzük fel a naptárba: 2010 június 11.

Most egy hétre elhúzunk Írországba. Próbálok majd onnan is képes beszámolókat küldeni, de ez az internethez férésünkön is fog múlni.

Írta: Feri Címkék: Anglia fotó utazás Kommentek: 6 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2010. Jul. 20. 12:34
Hát gyönyörködtem /így nem kezdünk mondatot / próbáltam beszippantani
Anya 2010. Jul. 20. 12:52
Hány ilyen nap van egy évben amikor a levegő ilyen tiszta süt a nap és van időd és túrelmed ilyenkor szokott kifogy ni még nem is olyan régen a épből a film.
Melinda 2010. Jul. 20. 16:44
Én a 3. képet szeretném elkérni nagyban ha lehetséges, amelyiken a hullám megtörik a parton, és szerzői jog meg mindenféle feltüntetése mellett alkalmaznám háttérképként a gépemen. Rövidebben tényleg nagyon jók lettek!!
Melinda 2010. Jul. 20. 16:45
Ja, de nem július 11. volt az a nap? Nem lehetett véletlen, Nóra születésnapja!
Feri 2010. Jul. 22. 00:51
De természetesen július. Kösz. A képet küldöm amint hazaértünk Írországból.
Mam 2010. Jul. 24. 07:24
Ezek isteni képek!Baromi jóé csinálod! Katimam.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo