Ez pont úgy hangzik mint valami mese címe. Vagy esetleg krimié. Pedig semmi ilyesmiről nincs szó.
Az már mindenkinek világos aki a blogjainkat olvassa, hogy futunk. Többé kevésbé az is, hogy fel vagyunk szerelkezve iPadekkel. És mit csinál egy futóbolond informatikus? Használatba veszi az iPadjét a futással kapcsolatban is. De kezdjük egy kicsit előrébbről. Miután Maidstoneba költöztünk el kezdtünk egyre rendszeresebben futni. De az elején még csak keveset, kevésszer. Egyszer csak elkezdett fontossá válni ez a dolog. Segített ebben a hely ahol futunk. A folyópart egy olyan környezet ahová szívesen megy az ember. Nem a városi dzsungelben kell futni és ez jó. Katinak előbb volt futó órája majd lett nekem is. Aztán jött az ötlet, hogy ha már mérem az időt jó lenne megőrizni későbbre is a mért időket. Elkezdtem (még Windows alatt) egy táblázatba jegyezni a dátumot, időt, távot és az ezekből számolt értékeket. Ezt a táblázatot töltögettem 3 éven keresztül. Sajnos elég későn kezdtem el csinálni. 2007 nyarán. És egészen mostanáig csináltam. Ez idő alatt belekerül 176 óra és 1836 km-nyi futás adata. De ha jól emlékszem már 2005-től rendszeresen futottunk. Nagyjából azóta, hogy a Maidstoneba költöztünk. Emlékszem mert már a folyóparti házból rendszeresen jártunk futni. Sajnos azok a futások nem lettek feljegyezve. Ezt a táblázatot most abba, hagytam. Mert elkezdtem egy másikat. Az iPaden. És remekül lehet ilyenre használni az iPadet. Viszont elkezdtem azt firtatni, hogy rendben vezetem az iPaden ezt a táblázatot, de szeretném az onnan esetleg valamikor kinyerni. És ekkor találtam rá az Apple egy elegáns megoldására az iWork.com-ra. Ide egyetlen mozdulattal lehet feltölteni az iPaden iWorksben(Numbers, Pages...) készült munkákat. És ezeket publikussá is lehet tenni! Így meg tudom mutatni neked is.
Így néz ki az iWork.comba belépve, de az regisztrációhoz kötött, meg különben is az én accountom kell hozzá. De még is megosztható a dolog és online meg lehet nézni. Kattints ide ha látni szeretnéd. Hát így néz ki most az a táblázat amiben folytatom a futásaim feljegyzését. Ha esetleg hitetlen lennél azzal kapcsolatban, hogy van egy régi nagy táblázat akkor megnézheted itt. Az mér merő véletlen, hogy az új táblázat egy rekorddal kezdődik. Mivel a régi értékeket nem látom magam előtt mikor beírom az újakat, ezért ez én is csak kicsit később fedeztem fel.
Mostantól az új táblázatba vezetem tovább a futásokat és nagyjából hetente egyszer frissíteni fogom az online verziót is. Az már csak hab a tortán, hogy a Numbersszel mennyivel letisztultabb átláthatóbb táblázatot lehet gyártani mint az Exellel.