Hülye postás

Nagyon rendes postásunk van. De nyár van neki is jár a szabadság. És egy barmot raktak a helyére. Elég sokáig dolgoztam egyik nap. Másnap már ébren voltam ugyan de nem keltem még fel. Ekkor jött a postás. Amit abból vettem észre, hogy valami barmolás folyik az ajtónál. Valaki megpróbál áttuszkolni a levélbedobó nyíláson egy annál kicsivel nagyobb tárgyat. És mivel ez nem az első eset mint őrült pattantam fel és téptem fel az ajtót de már út közben üvöltöttem, hogy ne csinálja. De már késő volt. Ugyan a cucc nem jött át, nem is fért volna de a próbálkozás és a csomag visszahúzása megtette a hatását a küldemény külalakjára:

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: csomag Kommentek: 1 hozzászólás

A hajón

Hivatalosan is vége az Írországi kalandunknak. Bár most éppen még az Ír tengeren ülünk a kompon, de Írországot elhagytuk. De úgy érzem nem végleg.

Bár ez a nap már nem volt teljes sikerült mégis egészen jól megtölteni. Cashelböl jó korán elindultunk így elég gyorsan be is értük Dublinba. A GPS szépen oda vezetett a Guinness gyárhoz. (Itt jegyzem meg, hogy a helyesírás ellenőrzőm ismeri a Guinness szót, nagyon helyesen.) Aki olvasta az első napok történéseit az kérdezhetné jogosan, hogy minek mentünk megint oda. Voltunk már ott, meg is néztük stb. Nos a szokásos pólóért. Szokásommá vált, hogy minden honnan ahol nyaralunk hozok egy pólót magamnak. Ez azért jó mert ezek nem dísztárgyak, hordom őket, hét közbeni használatban vannak. És minden alkalommal amikor a kezembe kerül mondjuk pl az izlandos pólóm akkor felelevenednek az ottani emlékek és az jó. Az itteni emlékeket egy guinnesses póló fogja előhívni. Volt egyébként aggodalmunk, mert a shop a fizetős részen belül volt. De gondoltak azokra akik csak odáig akarnak bemenni, kaptunk egy £10-os belépőt amit le lehetett vásásrolni. Persze megvehettem volna akkor is amikor első alkalommal ott voltunk de akkor még drágállottam. Idővel azonban rá kellett jönnöm, hogy nem akarok más pólót.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Írország utazás sör Kommentek: 3 hozzászólás

Irány: haza

Reggel már tervünk sem volt, csak homályos elképzelésünk, hogy miként fog alakulni a mai nap. Persze ez időjárás függő is volt. Biztos pont csak annyi volt, hogy ma közelebb kell kerülni Dublinhoz mert holnap délutánra van kompjegyünk és ma reggel még nagyon messze ébredtünk onnan.

Reggeli közben megállapítottuk, hogy alkalmas az időjárás a szabadtéri programokhoz. És a Killarny tavat még meg kellett rendesen nézni. Némi egyeztetés után délnek vettük az irányt és egy alkalmasnak tűnő helyen leparkoltunk és egy jó nagyot sétáltunk a tó parton. Nem esett de a nap sem sütött, a fényképek így csak dokumentum értékűek, esztétikailag nem méltók ide. Pedig nagyon jól néz ki a hely. Bizonyíték képpen itt ez a fótó. Kellően elfáradtunk, így visszaültünk a kocsiba és előadtam, miszerint én láttam egy utat a tóparti hegyeken keresztül. Mi lenne ha arra mennénk? Egyikünket sem kell sokat biztatni, ha lehetetlen helyre kéne menni, így nekivágtunk. Előtte még azonban megálltunk a Ladies Viewnál amit Viktória királynő udvarhölgyeiről neveztek el akik egy királyi látogatás alkalmával megálltak itt és csodálták a kilátást. Tényleg remek rálátás van a kisebb tavakra. De az időjárás továbbra sem kedvezett a fotózásnak. Innen már tényleg a hegyek felé kanyarodtunk. Kati ecseteli egy kicsit az utat és a rajta való haladást. De megérte a látvány miatt.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Írország utazás sport természet Kommentek: 1 hozzászólás

Tó parti futás helyett

Eddig minden napnak úgy indultunk neki, hogy volt egy tervünk, de inkább a majd alakul valahogy érzés volt erősebb. Nem volt ez másként ma sem. A terv az volt, hogy reggel elindulunk a szálláshoz közel eső nemzeti parkba, megnézzük és utánna délnek vesszük az irányt és elmegyünk egy másik nemzeti parkba és ott is át adjuk magunkat a természet szépségeinek. De lássuk mi lett végül is ebből.

A első cél The Burren volt. Rövid autókázásnak ígérkezett. Lapozni sem kellett a térképen. Azzal viszont nem számoltunk, hogy amikor egyértelműen ott vagyunk a nemzeti park melletti úton, és látjuk magát a nemzeti parkot is akkor nem lesz sehol egy tábla, hogy hol van egy valami bejárat féleség, ahonnan követhető utak indulnak. Vaktában viszont nagyon nem érdemes neki indulni ennek a tájnak.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: futás Írország utazás Kommentek: 1 hozzászólás

Kövek

A mai nap programja a kövek téma köré épült fel. Reggel magunkhoz képest elég korán otthagytuk a kedves vendéglátónkat és elmentünk egy ősi építmény rendszert megnézni.

Szerencsénk volt mert a nap nagy részén esőre állt az idő de mindig akkor esett amikor éppen valamilyen járműben vagy fedett helyen tartózkodtunk, pedig ez volt a kevesebb ma. Ezek az építmények, a feltételezés szerint rituális, vagy ünnepi, vagy temetkezési célokat szolgáltak. Magyarán fogalmunk sincs, hogy miért csinálták öket, az akkori technológiához képest embertelen munkával. Ami viszont biztos, hogy az egyi ezek közül úgy van megépítve, hogy a nap egy évben 5 napon keresztül süt be. Az öt legrövidebb napon naplemente előtt max. 17 percre egy fénycsíkot rajzol a padlóra. Misztikus. Itt felül a nyíláson süt be a nap.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Írország utazás természet Kommentek: 2 hozzászólás

Állatok sörrel

Most én vagyok az aki miatt később kerül fel ez az írás. Egyszerűen kihasználjuk az időt és késő van mire hozzájutok, hogy írjak.

Kati elég jól összeszedte, a második napot. Én inkább csak képekkel támasztom alá az ott írtakat.

Kezdjük először a tigris idomítással.

A tigris valódi, nem plakát. Na jó van köztük egy üveg fal.

Ez az emlegetett lemúr.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Írország utazás állatok sör Kommentek: 4 hozzászólás

Írország, első nap

Valójában nem egy napról lesz szó, de az utazás miatt itt nem egész egy napot töltöttünk még csak.

Lássuk ezt az utazás dolgot. Kati vasárnap ügyelt, ezért az volt a terv, hogy amikor hazaér bevágódunk a kocsiba és irány Írország, Ez azon kevés célpontok egyike ami megközelíthető számunkra, repülés nélkül. Már annyira megszoktuk a repüléses nyaralásokat, hogy automatikusan ide is azzal jöttünk majdnem. De időben beugrott, hogy íde el lehet gurulni és akkor nem kell kocsit béreli sem. A kocsiba beugrásból az lett, hogy még az nap reggel befizettem a szikla szerver éves díját. Ez fájt. Kati meg el akarta intézni, a kocsi biztosítás kiterjesztését külföldre. Már a kezében volt a telefon amikor megtalálta a szerződésben azt a részt ami leírja, hogy a kocsink egész Európára biztosítva van. Gyors reggeli és villám zuhany és tényleg indultunk. Kati kihasználta, hogy megkapta az én előző iPhonomat és sikerült ráküzdeni az általam megvett navi programot, előre beállította a útvonalat a Holly Head-ig. Elég rendes melegben, gyönyörű napsütésben indultunk. Kati szinte azonnal bealudt, az utolsó előtti éjszakája elég fárasztóra sikerült. Megkerültük Londont, sőt jócskán el is hagytuk mire magához tért. Birmingham közelében felülbíráltuk a navit mert egy alakalommal már mentünk a városhoz közelebbi körgyűrűn, akkor vesztettünk pár órát a dugóban. Aztán elhagytuk az autópályát és rátértünk Welsz kanyargós, néha hegyes völgyes tájakon vezető helyi utjaira. Egész addig élt bennem egy olyan remény, hogy elérjük a délután 5 óra körüli kompot. Azonban itt nem lehetett tartani a tempót. És ehhez nem kellett teherautó elég volt egy-két bátortalanul halódó személyautó is. Előzni szinte nem lehetett. Nem segített az sem, hogy itt már eleredt az eső, és néha úgy ömlött, hogy rendesen zavarta a látást. Aztán kiértünk a hegyek közül és elértük Holly Head-et. Nagyon könnyedén megtaláltuk a  kompot ahol kiderült, hogy még be lehetne szállni az 5 óra körül induló kompra de az rég tele van. Sőt az esti is. Maradt mint egyetlen választás az éjjel 2:40-es verzió. Ez egy elég kimerítő éjszakát vetített előre. Viszont maradt rengeteg időnk a kompindulásig. Mivel mindketten csak reggeliztünk addig ezért beültünk kikötő mellett levő mekibe. Szerencsére a mekikben errefelé ingyen internet van, és éltünk a lehetőséggel és lerendeztük a levelezést és a hírek átnézését. Majd szereztünk némi kaját éjszakéra-reggelre és elindultunk, hogy körül nézzünk Holly Headben. De olyan cudar szél fújt, hogy csak pillanatokra dugtuk ki az orrunkat a kocsiból. Végül beláttuk, hogy nem igazán tudunk mit csinálni ott és beáltunk a sorba a kompkikötőben és röpke 6 óra várakozás után már hajthattunk is fel a hajóra.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: utazás Írország Kommentek: 1 hozzászólás

Portland fotókban

Úgy alakult (az időjárás), hogy másodszor is elmentünk Portlandra, a múlt hétvégén. Viszont ott, sátorozás közben mégis ránk ijesztett egy reggeli zápor. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem kísérletezünk a mászással, hanem csinálunk egy szigetkört amit már rég szerettünk volna. Amikor már kiderült, hogy még is szép idő lesz addigra már elhatároztunk magukat, és nem visszakoztunk. És jól tettük. Mert így lett egy remek fotós napom. Olyan amiért sokan irigyeli fognak. De most én voltam jókor jó helyen. És kattogtattam, amikor szembejött a KÉP. Éppen kormoránokra vadásztam.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Anglia fotó utazás Kommentek: 6 hozzászólás

A futó és az iPad

Ez pont úgy hangzik mint valami mese címe. Vagy esetleg krimié. Pedig semmi ilyesmiről nincs szó.

Az már mindenkinek világos aki a blogjainkat olvassa, hogy futunk. Többé kevésbé az is, hogy fel vagyunk szerelkezve iPadekkel. És mit csinál egy futóbolond informatikus? Használatba veszi az iPadjét a futással kapcsolatban is. De kezdjük egy kicsit előrébbről. Miután Maidstoneba költöztünk el kezdtünk egyre rendszeresebben futni. De az elején még csak keveset, kevésszer. Egyszer csak  elkezdett fontossá válni ez a dolog. Segített ebben a hely ahol futunk. A folyópart egy olyan környezet ahová szívesen megy az ember. Nem a városi dzsungelben kell futni és ez jó. Katinak előbb volt futó órája majd lett nekem is. Aztán jött az ötlet, hogy ha már mérem az időt jó lenne megőrizni későbbre is a mért időket. Elkezdtem (még Windows alatt) egy táblázatba jegyezni a dátumot, időt, távot és az ezekből számolt értékeket. Ezt a táblázatot töltögettem 3 éven keresztül. Sajnos elég későn kezdtem el csinálni. 2007 nyarán. És egészen mostanáig csináltam. Ez idő alatt belekerül 176 óra és 1836 km-nyi futás adata. De ha jól emlékszem már 2005-től rendszeresen futottunk. Nagyjából azóta, hogy a Maidstoneba költöztünk. Emlékszem mert már a folyóparti házból rendszeresen jártunk futni. Sajnos azok a futások nem lettek feljegyezve. Ezt a táblázatot most abba, hagytam. Mert elkezdtem egy másikat. Az iPaden. És remekül lehet ilyenre használni az iPadet. Viszont elkezdtem azt firtatni, hogy rendben vezetem az iPaden ezt a táblázatot, de szeretném az onnan esetleg valamikor kinyerni. És ekkor találtam rá az Apple egy elegáns megoldására az iWork.com-ra. Ide egyetlen mozdulattal lehet feltölteni az iPaden iWorksben(Numbers, Pages...)  készült munkákat. És ezeket publikussá is lehet tenni! Így meg tudom mutatni neked is.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: futás apple Kommentek: 0 hozzászólás

Portland

A hétvégén Portlanden voltunk. Végre. Utána számoltunk és kiderült, hogy 3 éve voltunk utoljára. Pedig nagyon szeretünk odajárni. Csak közben én dolgozni kezdtem és ráadásul ezzel valamelyest összefüggésben az elmúlt két évben nagyon sokat utaztunk külföldre.  

Most minden összejött. Jó idő volt, Kati sem dolgozott a hétvégén és semmi olyan elfoglaltságunk nem volt ami visszatartott volna minket. Ok, nekem rengeteg dolog van amit meg kell csinálni a gépen, hogy újra jól használható legyen. Még indulás előtt, délután leformáztam ugyanis a gépet. Vettem egy nagy levegőt és fejest ugrottam a dologba. Na nem felkészületlenül, előtte már jó ideje arra ment minden időm, hogy mentsem a gépemen levő dolgokat. Így most nem lesz friss kép ehhez a poszthoz. Nincs még visszaállítva a gépem. Alig valamit tudtam csak visszapakolni. Például a képek is most másolódnak éppen vissza a gépre. Szóval ilyen se régi se új állapot van. De mivel régebben született egy cikk a sziklára ezért ott vannak képek és ez a videó is.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: mászás Anglia kirándulás Kommentek: 2 hozzászólás

Még valami

Mindig ez van, mikor már elküldöm a posztot akkor jut eszembe, hogy még ezt is meg azt is meg akartam írni. Így van ez most is. És még nem csináltam meg a szöveg javítás részt a bloghoz. Jöjjön ide a pótlás.

Például azt is akartam írni, hogy az volt az érzésem amikor visszaérkeztünk Marokkóból, hogy most nem lesz témám. Mert ott nagyon egyszerű volt a helyzetem, mert minden nap egy kaland volt, és úgy éreztem, ezt nem lehet ilyen egyszerű minden napi témákkal folytatni. Ehhez képest rögtön utána vendégünk volt,  aztán kezdtem belakni az iPademet, az is egy érdekes folyamat. Aztán lett Katiak is egy, ami azóta már hozzánőtt a kezéhez, aztán jött az iPhone 4 pontosabban én mentem érte és egy élményekkel teli Apple launch volt éjszakai sorban állással (fekvéssel) az Apple londoni zászlós hajója előtt. Ígérem, ha feláll az új rendszer a gépemen bepótolóm ezeket.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: blog szomszédság mászás Kommentek: 0 hozzászólás

Hallgatás

Elég rendesen elhallgattam. Ennek jó okai vannak. Egy részt a foci VB, amit talán életemben először tudok úgy követni, hogy azt a meccset nézem meg amelyik csak jól esik. Iskolás koromban igen későn lett tévénk és nem emlékszem, hogy láttam volna foci VB-t. Illetve egyszer, amikor a nagy európai körútra mentünk és megálltunk egy ausztriai kempingben akkor ott láttam életemben először focit színes tévében és nagyon csodálkoztam, hogy a játékosoknak nem fekete fehér a meze. Alig bírtak elcibálni onnan. Nem mostanában volt.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: apple iPhone futás iPad időjárás Kommentek: 0 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (20) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (17) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (15) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (19) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (22) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (36) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (86) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo