Amibe a fejszémet vágtam. Ürítem a gépem.
Több mint két éve vettem ezt a gépet és azóta használom rendületlenül. Az elején, mivel a környezetemben nincs senki aki ilyet használna és tapasztalattal rendelkezne, nagyon sok program került rá. Kicsit teszteltem, mi az ami kell és mi az ami nem. Évek teltek az utolsó maces tapasztalatom és a között, hogy újra lett ilyen gépem. Több száz program került fel a gépemre, és csak most tudom, hogy mennyi felesleges amit egyszer kétszer elindítottam és azóta sem. És akármennyire jó rendszer az OS X ez már sok volt. Főleg, hogy vállalati környezetben is használtam és így került rá VPN ami eléggé bele épült a rendszerbe és elég tré darab. Meg lett rárakva Parallel ami szintén hozzá adott pár dolgot a systemhez, amit biztos ki lehetne valahogy irtani de nincs kedvem ezzel foglalkozni. Főleg, hogy fel kell raknom a 10.6-os rendszert mert az új fejlesztő eszközök már csak azon működnek. És úgy döntöttem, hogy szűz telepítést csinálok. Mindent leszedek a gépről, letörlöm a lemezt és felrakok egy tiszta rendszert és arra visszamásolgatom az anyagaimat. Ez nem mellesleg jó alkalom arra, hogy egy csomó haszontalan dolgot kiszórjak. Persze lesz ezzel gond bőven mert ez a rendszer nem erre van kitalálva. Szóval el leszek vele egy darabig. Már rég meg kellett volna csinálni, de húztam az időt mert nemszeretem munka. De most nekiálltam. Már rengeteg cuccot átmásoltam egy tartalék lemezre. Persze van még bőven. A trükkösebb része csak ezután jön. Pl a levelek amik itt vannak a gépemen és nem a szerveren, nem részletezem. Félek lesznek tanulságai az estnek. Nagyon nem szeretném újraépíteni a iPhoto Faces adatbázisát. Valahogy meg kell oldani, hogy az ezzel a géppel szinkronizáló iPhone és iPad is ott tudja fojtatni ahol abba hagyta. Ez elég sok kérdést vet fel.Pár hajszálamba belekerül, jó eséllyel.
Megint csak egy olyan ok ami előidézhet egy kis szünetet az írásban, bár azt tudom csinálni másik gépről is, szóval igyekszem majd. Nem ragozom tovább. Majd hírt adok róla hogy sikerült. Ez tuti.