Elég furcsa hetem volt

 Már mint az előző. Kezdve azzal, hogy múlt hétfőn megérkeztünk Marokkóból. Itt várt 2 iPad, amit Gabi egy kicsit kalandosan de sikerrel vett át. És ezt nem mondhattam el senkinek otthon és ebből kifolyólag le sem írhattam. Úgy kellett tenni, mintha csak 1 jött volna. Mert a másik az Apám szülinapi meglepetése volt. Jócskán megkésve. De erről nem tehettünk. Sőt! Időben meg akartuk rendelni az ajándékot meg az én új játék szeremet, de az Apple leszarta az európai rajongóit és az ide szánt adagot is az USA-ban szórta ki. Ezen nagyon felmérgeltem magam. Annyira, hogy le sem tudtam ide írni akkor. Pedig akkor pont 2 nappal a szülinapja előtt tudtunk volna hazamenni, szép kényelmesen, hetekre előre megvéve a repülő jegyeket.

De most már nem morgok ezen tovább. Lényeg, hogy megjöttek a kütyük. Nagy sietve (és ebből kifolyólag jó drágán) megvettük a jegyeket is. A jegy árak láttán egy darabig filóztunk azon is, hogy mi nem megyünk haza csak hazaszállíttatjuk a dobozt vagy csak egyikünk megy, de végül is ebből a buliból senki nem akart kimaradni. Így hát volt nagyjából 3 napom, hogy apám gépét kipróbáljam, telepítsek rá programokat, átkonvertáljak kb 40 könyvet eBook formátumra. Így a sajátommal csak most ismerkedek és kezdem belakni. Pl ezt a szöveget is az iPaden írom. Egy részt, hogy teszteljem, mennyire alkalmas rá (nagyon), más részt, hogy szokjam és felmérjem, hogy a hosszú távú használata mennyire kényelmes (nagyon). Jó munkát végeztek az Apple mérnökei. Eddig nagyon kevés hibát találtam. Olyat ami zavaró lenne most csak egyet. Az ékezetes betűk bevitele még mindig lassú és nagyon megakasztja a gépelést. Általánosságban is elmondható, hogy egy kicsit lassabban lehet rajta dolgozni, mint egy teljes értékű gépen, de lehet, és én még mindig állítom, hogy az iPad nem játékszer. Bár annak is jó, de egy nagyon hasznos munka eszköz is egyben. De vissza apám gépéhez.

Végül is sikerült úgy beállítanom egy számomra is sok meglepetést tartogató rendszert úgy, ahogy szerintem, legkényelmesebb valaki olyannak aki akkor ismerkedik ezzel az egész ámítás technikával. Telepakoltam könyvel, amit ráadásul teljesen legálisan sikerült megoldanom. A Magyar Elektronikus Könyvtár szabadon felhasználható anyagaiból szemezgettem. Rákerültek a legszükségesebb programok. Aztán pakolás és indulás a reptérre. Sikerült a meglepetés is, igaz senki nem tudott az egészről, Anyám is csak péntek délután tudta meg amikor már útban voltunk a reptérre. Ezután már csak Velencére kellett eljutni ami a rakpart lezárások és a nemzeti vágta na meg a jó idő miatt neki induló tömegek miatt nem volt egy gyors menet. De odaértünk. A többit elmondja ez a videó:

Írta: Feri Címkék: iPad apple apám videó Kommentek: 4 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2010. Jun. 11. 21:30
jó volt megnézni
Anya 2010. Jun. 14. 13:26
Ujra megnéztem a videót csak most jőttem rá hogy Te mennyit dolgoztál hogy én tudjam használni ! Szóval az összes program ami benne van a Te műved gyárilag nincs benne semmi ? Jól kinéztem volna ha kapok gépet úresen ! Az anyagiakrol nem is beszélve!Ezer kőszőnet. Apóka
Feri 2010. Jun. 14. 14:32
Nem lett volna teljesen üres akkor sem. De pl. könyvek nincsenek benne alapból. Meg a Skype sem. Meg még jó pár dolog. De szivesen csináltam.
Edit 2012. Mar. 04. 07:52
Nagyon érdekes volt nézni a videót. Apánkkal élőben kb. 30 éve találkoztam pár pecre, de az is teljesen véletlen volt. Én hivatalos ügyet intéztem a Széna tér környékén, Ő pedig egy zöldségesben dolgozott (azt hiszem Kaminál). A Feri-meséket is mindig nagy élvezettel olvasom. Szeretettel, Edit
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo