Irány észak

Kati már leírta, hogy nem bizonyult a világ vége és azon is túl egy kicsit számunkra értelmezhető mászó helynek. És azt is leírtuk, hogy a társaság sem bizonyult megfelelőnek. Osztottunk, szoroztunk és úgy ítéltük, akkor járunk legjobban, ha nem erőltetjük tovább és otthagyjuk Taghia-t. Szép hely, de láttuk a szépségeit próbáljuk új szépségek felé haladni. Ezért egy kis délelőtti kirándulás után amit a hegyekbe még beljebb tettünk, elindultunk kifelé a hegyek közül.

Szóltunk a szállás adónknak, hogy kéne egy csacsi aki segít levinni a csomagjainkat. Előzőleg mérlegeltük, hogy lefelé már mi is le tudjuk vinni a cuccot, de végül is nagyon helyes döntésnek bizonyult, hogy ezt nem vállaltuk be. Így is 2 órán keresztül mentünk lefelé. Ez a két "kis" hátizsákkal is elég megerőltető volt.

Nagy megkönnyebbülés volt amikor elértük a kocsit és ledobhattunk magunkról mindent. Majd következett a bánya út de az már nem ért meglepetésként. Ezzel együtt megkönnyebbültünk amikor kiértünk onnan. A kocsi megváltoztatta a színét, de amikor kiszálltam és becsaptam az ajtót ebből az új színből jócskán pergett le.

Végül is nem sokat autóztunk, szinte az első szállodánál megálltunk kerül amibe kerül alapon mert koszosnak és elcsigázottnak éreztük magunkat. Jogosan. Mindkét esetben. Ezután már csak egy vacsora egy fürdés és egy kis blog írás volt a napi program, és kidőltünk. Másnap borzasztó fáradtsággal ébredtünk. Ez nem vall ránk. De összevakartuk magunkat és útnak indultunk. A kitűzött cél Chefchauen volt. Erről a helyről már olvastam egy Kati által letöltött és kinyomtatott papíron. Ráadásul a szimpi franciák is említették ezt a helyet mint megnézendőt. Ez végül is egy egész napos autókázásnak bizonyult. Fő utakon mentünk de ezek az utak minősíthetetlenek. Aztán egy helyen kicsit eltévedtem mert a nagyváros amin keresztül mentünk arra volt jelezve és én le is kanyarodtam. Mint kiderült valóban arra rövidebb de az egy alsóbb rendű út. Ez bizonyult az egyik legjobb tévedésemnek. Az az út ugyan valóban keskenyebb volt de forgalom alig volt rajta és nem a hegyek szélében kanyargott hanem egy síkságon vágott keresztül szinte nyíl egyenesen. Nyertünk nagyjából 25 km-t és közel dupla sebességgel tudtunk menni. Így is majdnem sötétedésre értünk a célunk közelébe. Ekkor már mindketten tudtuk, hogy a fáradtságunk nem volt véletlen. De erre még visszatérek. Alain, a kedves francia még ajánlott itt egy szállást amit egy portugál fickó visz és állítólag érdemes ott megszállni ha környéken jár az ember. Elmondta hol van sőt egy kis térképet is rajzolt fejből, hogy hogy kell odamenni. Leírását követve lefordultunk a fő útról és megint egy bánya út szerűségen találtuk magunkat. Ezen az úton ráadásul terelések is voltak az út építések miatt ami tényleg azon a bányán vezetett keresztül ahonnan a kavicsot vitték az útra. Itt már eléggé bizonytalanok voltunk, hogy jó helyen járunk e de mi kitartóak vagyunk és keresztül mentünk ezen a bánya szerűségen. Majd egy elágazáshoz érkeztünk ami már nem szerepelt az útmutatásban. Még elfordultam az egyik irányba kínomban és mit tesz, két kanyar múlva ott volt a szállás amit kerestünk. Nagyon meg akartunk ott már állni és abbahagyni az vezetést. Úgyhogy elfoglaltuk az egyetlen üres szobát. Nem volt egy csúcs hely. Még tudtuk, hogy hátra van egy vacsora amit valahogy egyikünk sem kívánt. De nem akartuk azt, hogy ledőlünk majd egy óra múlva az megéhezünk és mászhatunk elő a vackunkból, úgy hogy elmentünk vacsizni. Én éreztem, hogy annak ellenére sincs befogadó képességem, hogy reggel ettem utoljára és napközben csak 3 kekszet vettem magamhoz. Ezt nagyjából az állandóan kanyargó utakra fogtuk. Kati bátrabb volt. Valami levest rendelt és egy gyönyörű saláta tálat. Én csak egy rántottát. A saláta tálból semmi sem fogyott mert ott már mindketten tisztában voltunk, hogy ez nem a kanyargós utaktól van. Valamit beehettünk az egyik hegyi szálláson és az még mindig keresztben állt a gyomrunkban. Ezért voltunk olyan fáradtak és elgyötörtek. Én egyszerűen csak bemásztam az ágyba és próbáltam összekuporodni Kati viszont találkozott kis Vukkal. De ő legalább rögtön jobban lett, én viszont úgy aludtam el.

Írta: Feri Címkék: marokkó utazás Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1) hó (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo