Gondoltam, hogy marokkói élményünk nem lesz már újabb és majd csak utólag írok dolgokról amik kimaradtak a híradásból. Nos nem pont így lett.
Nagyon jót aludtunk mert este meleg volt. Fél álomban oda nyúltam a termosztáthoz és bekapcsoltam mert előtte nézegettem és megállapítottam, hogy hűtésre van állítva, így állítgatni nem kell. Pont jól lehűlt a szoba reggelre. Még be is kellett takarózni. Remek így aludni, persze ha nem szól pár óra múlva a telefon ébresztője. Kimásztunk az ágyból és kezdtük a szokásos rutint, utolsó holmik összesöprése és bőröndbe, illetve ebben az esetben hátizsákba gyömöszölése, majd átnézni mindent, hogy nem marad e valamink a szobában. Egyszer csak hallom, hogy Kati nagy csörömpöléssel leejtett valamit és az jól össze is tört. Megyek a fürdőszobába, hogy mi történt. Kati rögtön kérdi, hogy mit törtem össze!? Mondom én innen hallottam. Ő meg, hogy felőlem. Nem tudtuk mire vélni a dolgot. De kitaláltam valamit, hogy biztos ezt lökhette meg és az hallatszott úgy. Kész lettünk a pakolással és nyitom az ajtót, hogy menjünk leadni a kártyát (nem kulccsal, hanem kártyával nyíló ajtó), és látom, hogy pontosan az ajtónk előtt egy talpas pohár maradványai hevernek. Valakinek nem sikerült egy mozdulat. Kifelé még szóltam a recepciósnak, hogy mit találtunk, azonnal mentek is, hogy eltüntessék a maradványokat.
Reggel jó ráérősen indultunk neki a marakesi vásárlásnak. Annyira ráérősen, hogy majdnem délben. Ez egyébként jó szokásunk, hogy a déli országok nyaraiban a legmelegebb órákat az utcán töltjük. Nem sorolnám fel az összes ilyen ballépésünket. De bírjuk, semmi baj. Ma is majd háromig mászkáltunk elintézni a vásárlandókat. Kati szeretett volna egy felsőt, na azt nem vettünk, lett viszont nekem egy marokkós pólóm, Kati kezén egy már most halványuló henna. Meg még pár dolog de az meglepetés lehet olyanoknak akik esetleg olvassák ezt. Na nem reménykedj azért túlzottan, alig költöttünk valamit.
Assilah annyira megtetszett mindkettőnknek, hogy úgy döntöttünk nem sietünk elhagyni, noha még legalább egy várost szerettünk volna megnézni. Assilah tulajdonképpen elég kicsi. De nagyon jó a fekvése, a medinája a tengerparton van.
És talán e miatt nem a szegény negyed jellemző rá. Sőt egyértelműen látszik, hogy igyekeznek rendbe hozni, kevés a kopott házfal és sokkal több a barátságos fehér vagy kék festés, amibe mindenféle színek vegyülnek itt-ott.
A tegnapi nyűglődésünkből még nekem maradt valamennyi, de az az érthetetlen fáradtság legalább elmúlt. Megreggeliztünk (talán az eddigi legjobbat), bár sajnos nem tudtuk teljes mértékben élvezni. Viszont annyira már jól voltunk, hogy érzékeljük, hogy csodálatos környezetben töltöttük az éjszakát.
De sok minden várt még ránk összeszedtük magunkat és útnak indultunk. Nem volt pontos célunk, csak az, hogy elmegyünk az ország legészakibb csücskébe. Ha lesz lehetőségünk megnézzük magunknak Európát. Általában egy földrész vagy egy ország legilyenebb, legolyanabb pontjait szokás kitüntetni és turista látványossággá alakítani. Gondoltuk, hogy Afrika vagy legalább is Marokkó legészakibb pontját megtalálni nem lesz gond. Nos nem jártunk ott. De az út amire tévedtünk miközben keresgéltünk nyújtott olyan helyet számunkra ahonnan hazaintegethettünk.
Kati már leírta, hogy nem bizonyult a világ vége és azon is túl egy kicsit számunkra értelmezhető mászó helynek. És azt is leírtuk, hogy a társaság sem bizonyult megfelelőnek. Osztottunk, szoroztunk és úgy ítéltük, akkor járunk legjobban, ha nem erőltetjük tovább és otthagyjuk Taghia-t. Szép hely, de láttuk a szépségeit próbáljuk új szépségek felé haladni. Ezért egy kis délelőtti kirándulás után amit a hegyekbe még beljebb tettünk, elindultunk kifelé a hegyek közül.
Nagyobb időszakot fog át ez a post most. Hétfő reggel, miután előző este tisztáztuk, hogy mennyi is valójában az idő, mert erről eltérő információink voltak, sikerült időben felkelni. 10 előtt jó pár perccel glédában vártuk a kocsit amit úgy ígértek, 10-re hozzák oda a szállásunkhoz. Fél tizenegykor mikor Kati rátelefonált a csajra, hogy mi lesz a kocsival azt mondta, hogy már úton van. Arabosan pontos volt. Végül is kb 11-re lehetett ott, majd még egy órán keresztül kereste a szállásunkat. Hiába adtuk meg neki a szálásadónk telefonszámát nem sikerült korrekt útba igazítást kapnia. Végül is nagyjából 12 felé tudtunk útnak indulni. Majd elfelejtettem a szállás által felkínált transfer a reptérről kiderült nem ingyen volt, olyannyira, hogy kétszer annyiba került mint az előző napi taxink ugyanazon az útvonalon. Itt semmi nincs ingyen.
Tegnap egy kicsi jobban elmerültünk Marakesben. Nekivágtunk, hogy gyalogosan járjuk be a várost. Ez nem lehetetlen fizikailag mert nem nagy terület, csak nagyon sűrű. Volt egy botanikus kert szerűség, ahova bementünk. Ez maga volt a béke szigete. Életemben elösszőr láttam bambuszt, nem bútor formájában. Megint csak olyan dolog amiről nem volt előzetes képem, mégis meglepett, és nem lehet érzékeltetni, milyen, mert csak hasonló közelében sem voltam még. De volt itt egyéb érdekesség is, ha sikerül töltök fel képek.
A futó útvonalunkon elmegyünk egy gyümölcsös mellett. Valójában több mellett de most csak egy érdekes ezek közül. Itt van egy kapura felszerelve ez a tábla.
Egyszer amikor valamilyen okból nem futottunk de kellett a mozgás akkor sétáltunk erre és fedeztük fel ezt a táblát. És jól rácsodálkoztunk a szövegére. Aztán az egyik tescozásunk alkalmával eszembe jutott, hogy már rég le akartuk fotózni de valamiért soha nem fényképezőgéppel futunk, így vettem egy szokatlan kanyart mire Kati csak egy másodpercig csodálkozott aztán már vette is elő a telefont, hogy lefényképezze. Ez a kb 50 méteres kitérő most azt eredményezi, hogy meg tudom mutatni.
Sajnos a riadban ahol lakunk, nincs net. Erre azért nagyon nem is számítottam. Így adagokban lesz a blogolás. Megírom amikor ihletem van és feltöltöm amikor lehetőség lesz.
Nagyon nem tudtam, hogy mire számíthatok. Csak arról volt némi elképzelésem, hogy nagyon más lesz mint amit megszoktunk, vagy amivel eddig találkoztunk az utazásaink során. Ehhez képest kulturális sokk ért. Pontosan tudom már, hogy ezt elmesélni, érzékeltetni nem fogom tudni.
Ma ahogy ledobtuk a csomagokat, elindultunk Marakest felfedezi. Az ugye egy dolog, hogy az utca nevek arabul vannak kiírva, de az sem mindig. Bár volt nálunk térkép de a házigazda srácnak még is meg kellett mutatni az utat a fő útig, hogy valamelyest képben legyünk, hogy merre kell menni. A fő utat úgy képzeld el, hogy járda nincs, a házak között az aszfalton, halad a gyalogos és egyéb forgalom keveredve. Az egyéb forgalmat autók, biciklisek és rengeteg kis motoros alkotja. Szigorúan bukósisak nélkül. Volt már olyan motor amin láttam bukósisakot. Az oldalára felakasztva. Este visszafelé jövet leszűrtem a tanulságot, hogy a motorokban nem lehet izzót cserélni, elvétve volt csak olyan amelyiknek elől és hátul is égett a lámpája. Sokkal több olyan volt, amelyiknek egyáltalán nem volt világítása. A forgalmat szamaras fogatok színesítették.
Amikor ezt írom éppen Afrika fölé értünk. És jó helyen mert rá lehetett látni Gibraltárra. Jó volt újra látni, felelevenedtek az emlékek. Lehet, megint el kéne oda menne egy hétvégére. Készült kép a Gibraltári szorosról. Első benyomásom Afrikáról, hogy felhős. Épp csak ki látszott belőle Tanger. Persze most már beljebb vagyunk itt nincs semmi pára. Ha kinézek az ablakon akkor látom az óceánt és Marokkó nyugati partjait, ahova tervezünk elmenni. Sűrűnek ígérkezik a következő bő egy hét.
Kaptunk már ízelítőt az arab világból. Amikor felszálltunk a gépre igazi arab zene szólt. A kaja amit épp elfogyasztottunk már hordozta az arab világ érintését.
és a szemüveg. Imádok ilyen kis szójátékokat írni. Na de bontsuk ki, hogy mi húzódik meg e mögött. De előtte még had magyarázzam meg, hogy nem a repülőről küldöm ezt a postot, hanem bekészítettem előre, hogy legyen itt egy kis olvasni való, ha erre téved valaki.
A jó az, hogy szerdán és csütörtökön még futottunk egyet mielőtt egy hét marokkói futás mentes időszak köszöntene ránk. És szerdán ismét lett egy legjobb időm ezen a távon. Nagyon jól éreztem magam, jól esett a futás ezért ment is. Aztán a végén amikor már láttam, hogy nagyon jó a részidő megnyomtam az utolsó 1-2 kilométert.
Bepakoltunk. A két hátizsák a konyhában vár. Néha most már belém villan, hogy hova is megyünk. Főleg, hogy most olvastam, hogy az izlandi vulkán kezd csendesedni. Most csak 3 ezer métere köpi a hamut. Igazán semmiség. De a mi szempontunkból ez nagyon jó hír.
Nagyon rég nem csináltam hátizsákos túrát. És most konstatáltuk, hogy ennek van olyan előnye is, hogy nem kell annyira aggódni a súlyhatár miatt mert a zsákok nagyon könnyűek a bőröndhöz képest és ez meg is látszott a mérlegelésen.
Meglocsoltam még a virágokat, kiraktam a szemetet a konyha közepére, hogy el ne felejtsük, elmosogattam, már csak a reggeli tányérokat kell majd, próbáltam összeszedni, hogy milyen esetleg romlandó marad itt. Ennyi. Nagyon kíváncsi vagyok, mert elég ismeretlen terepre megyünk.
Apámé. És elfelejtettem. Na nem teljesen, mert az ajándékról gondoskodtunk már régebben még ha ezek szerint nem is ért oda időben. Meg 2 napja a telefon is figyelmeztetett, hogy ne felejtsem el. Tegnap még beszéltünk is róla Katival erre ma csak annyira késő éjjel jutott eszembe, hogy már nem lehetett telefonálni. Mondhatom szép. Nincs mentségem.
Innen kívánok boldog születésnapot. És isten éltessen sokáig. Vagy ahogy mondani szoktad, egy évig, a többit akkor megbeszéljük.
...mindig zöldebb, lenne a stílusos befejezése a mondatnak, de ebben az esetben erről szó sincs. Hivatalos színmegnevezés a grafit. De most egy kicsit előre szaladtam.
Nem is tudom, hogyan vezessem fel a történetet, hogy olyan hatása legyen mint amilyet rám tett. Mert amikor Krisztián csak annyit mondott, hogy nekünk is van macünk akkor bizony azt hittem ez valami vicc, de amikor azt is elárulta, hogy találta, na akkor nem hagytam élni és azonnal meg akartam nézni. Mint kiderült a kocsi csomagtartójában volt! Azonnal fel kellett hozni. Persze nem új macekről van szó. Közel sem. Sőt az egyik annyira régi, hogy már lassan kezd értéke lenni. Gabi hozta el őket egyik este kocsival. Azt hitte csak monitor és mivel ilyenből található egy pár náluk is ezért ki akarta dobi. Szerencsére nem tette, és így rácsodálkozhatott, az iMacre ami már 1998-ban is kompakt építésű volt azaz a monitor magában foglalta az egész gépet. De a kompakt építésnek már régi hagyománya volt előtte is az Applenél. Szóval egy 10 éves gép ez és egész jól használható ma is. Az értékesebb mégis a 17 éves Color Classik. Ezekből már nincs túl sok. Kezd felfelé menni az áruk. Igazán használni nem lehet, de nagyon fontos gép volt ez a maga idejében.
Marokkóra készülés jegyében fáj a vállam. Kati tűket bökdösött bele és mindenféle oltásokat adott. De sebaj mert Ő is megkapta a magáét. Konkrétan a hepatitis és tetanusztól már nem kell aggódni. Azért maradt még a tarsolyban ez-az. Rögtön itt van, hogy merre kanyarodik a vulkán (aminek már ki tudom mondani a nevét) hamuja az elkövetkező 4 napban. Megbeszéltük Katival, hogy ha nem tudunk most elmenni Marokkóba akkor egyrészt hamar pótoljuk ezt, másrészt Fontainebleau felé vesszük az irányt. Ebben az esetben túl vagyunk oltva a veszélyes Franciaországi körülményekre.
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1) hó (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
2020 október (1)
2019 november (1)
2019 június (1)
2018 október (1)
2018 szeptember (1)
2018 január (1)
2017 november (1)
2017 október (1)
2017 május (1)
2016 november (1)
2016 augusztus (1)
2016 május (3)
2016 március (1)
2016 február (1)
2015 november (1)
2015 augusztus (1)
2015 július (1)
2015 június (3)
2015 május (2)
2015 március (5)
2015 február (2)
2015 január (1)
2014 december (1)
2014 október (2)
2014 augusztus (1)
2014 július (1)
2014 június (1)
2014 május (1)
2014 április (1)
2014 március (4)
2014 február (4)
2014 január (3)
2013 november (4)
2013 október (3)
2013 szeptember (4)
2013 augusztus (2)
2013 július (1)
2013 június (2)
2013 május (2)
2013 április (2)
2013 március (3)
2013 február (4)
2013 január (10)
2012 december (2)
2012 november (3)
2012 október (6)
2012 szeptember (4)
2012 augusztus (5)
2012 július (3)
2012 június (5)
2012 május (6)
2012 április (6)
2012 március (6)
2012 február (7)
2012 január (9)
2011 december (5)
2011 november (5)
2011 október (13)
2011 szeptember (7)
2011 augusztus (5)
2011 július (7)
2011 június (5)
2011 május (8)
2011 április (6)
2011 március (8)
2011 február (7)
2011 január (7)
2010 december (10)
2010 november (4)
2010 október (9)
2010 szeptember (7)
2010 augusztus (7)
2010 július (12)
2010 június (6)
2010 május (24)
2010 április (21)
2010 március (20)
