Valójában snooker. És inkább csak közel múlt. De az címnek nem hangzik olyan jól.
Követem a most zajló Snooker World Championship eseményeit. És ott sikerült elcsípnem ezt az eseményt. De egy kicsit korábbról kell kezdenem. Pont 25 évvel ezelőtt volt egy emlékezetes döntő amit Dennis Taylor és Steve Davis vívott. Az emlékezetes pillanatokban 17-17 nyert tábla után Stebe Davis vezetett 62 - 59-re. És már csak a fekete golyó volt az asztalon. Annak értéke 7. Tehát aki azt eltette az nyert. És sorra rontották el vagy mentették meg az állásokat azzal az egy golyóval.
Ezt az hihetetlen izgalmat elevenítette fel a két öreg. Még pedig úgy, hogy újra játszották az a bizonyos döntő framet. Ez már önmagában is érdekes lenne, de a két öreg végig marháskodta az egészet, kezdve a bevonulástól egészen az utolsó fekete golyóig amit már rakosgattak ide oda a szerint, hogy hogy mind ez 25 évvel ez előtt. Sajnos erről nincs még videó beszerkeszthetően, de itt van a BBC oldala ahol megnézhető belőle közel 12 perc. Sajnos angol tudás kell az igazi élvezetéhez. Ilyenkor örülök, hogy ragadt rám annyi, hogy jól szórakoztam ezt nézve.