Vicky Cristina Barcelona

Este megnéztük a Vicky Cristina Barcelona-t. Nagyon rég nem néztünk kettesben filmet. Kati sokszor fáradt esténként. Sokszor későn jut eszünkbe akkor meg már nem lehet úgy elkezdeni, hogy időben vége legyen. Jó párszor meg hétvégén filmes parti volt és azzal megelégedtünk egy időre és nem merült fel, hogy mozizzunk. De most már jó ideje nem volt mozi est (kösz az ötletet Ooodri), és ezt a filmet már látták amúgy is a többiek, tehát ha meg akartuk nézni akkor lépnünk kellett.

Csak amikor ment a főcím tudtam meg, hogy ez egy Woody Allen film. Aztán el is felejtettem a film alatt teljesen. Én ugyanis leragadtam erősen Woody Allan kora filmjeinél, olyanoknál mint Annie Hall, Zelig vagy pláne a Fogd a pénzt és fuss. Ez a film nagyon más. Egy részt nem szerepel benne az író/rendező Allan, de a cselekmény és a rendezés is szokatlan volt számomra tőle. Aki nem látta a filmet és nem olvasná tovább annak elárulom, hogy szerintem érdemes megnézni. Nem a 12 egy tucat, felejthető filmek közül egy. Nagyon érdekes témát boncolgat és hagy a befejezésnél elég feszültséget ahhoz, hogy beszélgessél róla még egy kicsit. Viszont nem olyan dráma, hogy hatalmas katartikus élményt váltson ki, sokkal inkább kellemes esti szórakoztató film. Nem az a film aminek van egy története és szőnek bele szerelmi szálat. Ebben a filmben csak szerelmi szálak vannak és annak vesézése, hogy milyen kusza tud lenni ez akárcsak 5 ember között is. És nagyon életszagú, hihető történet, nem gejl, nem nyálas. Szerintem megfelelő életkorú emberek biztos találnak benne olyan részletet, vagy érzést amit már átéltek vagy közel jártak hozzá. Átélhető na.

A szereplő gárda elég impozáns. Rebecca Hall, Penélope Cruz, Scarlett Johansson csak hogy az ismertebbeket említsem. De félre értés ne essék, nem a nevek viszik a filmet. Nem lóg ki senki, szép kiegyensúlyozott, kerek mozi. Ha még nem láttad nézd meg. Ha láttad és más véleményed van, mond el!

Írta: Feri Címkék: film Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo