Cross site script

Az úgy volt, hogy egy rész nagyon olvastam a belsőségen a Csikós pontonos postokat, mas részt technológiai akadályokba ütköztem. Pedig elhatároztam erősen, hogy teszek ide olvasni valót rendesen. De nézzük sorjában.

Mint azt már írtam előzőleg nagyon elég rendesen elkapott engem is a sztori, hogy valaki neki indul a sarkkörhöz közeli Domsjöbe (S), hogy onnan hozzon el, egy 48 éves mercit lábon. Az egész sztori felvezetése olyan volt amit én nagyon szeretek olvasni, ami persze nem nagy kunszt mert általában is szeretem a Csikós postjait a belsőségen. Aztán a történet olyan fordulatokat vett és olyan drámai lett néhány pillanatban, hogy egyszerűen nem lehetett elmenni mellette. Ráadásul olyan sok embert fejezte ki az szeretetét a résztvevőkkel kapcsolatban ami nagyon ritka manapság. Szóval az egész sztori nagyon egyedi volt a maga műfajában. Nos ez elég sok időmet elrabolta.

De ez önmagában még nem akadályozott volna meg abban, hogy írjak ide. Ámde szerettem volna már, ha tudok linkeket szerkeszteni a bejegyzésekbe. Ehhez elég sok java alapú szabadon használható szerkesztő áll rendelkezésre. A sziklán már használatban van egy, a TinyMCE, evidensnek tűnt, hogy itt is azt használjam. De amikor a link szerkesztő részét akartam volna használni, vagy bármely olyan részét ami ablakot dob fel nem működött. Később kiderült nem script hibája volt. De ekkor én ezt még nem tudtam. Vergődtem vele egy darabig majd úgy döntöttem nézek egy másikat. A freeRTE-re esett a választásom. Sokkal kisebb méretű ami nálam szempont. Szeretem, ha a dolgok gyorsan töltődnek be. A tiny bizony okozott kb. 1-2 másodperces üres oldalt a linkre kantintás után ami szerintem nem megengedhető. De ez mellékvágány. Kiderült, hogy nem számoltam azzal, hogy a blog szerkesztő bizony virtuális azaz valójában nem létező domainen van és ezen bizony minden script fennakad a böngészők cross site script védelme miatt. De mire ez világossá vált számomra, és megpróbáltam hasztalan valami egyszerű megoldást googlezni, azzal is elment egy idő. Aztán realizáltam, hogy ezt magamnak kell megoldani amihez túrtam megint egy darabig a netet, hogy rájöjjek, hogyan lehet regexpben negálni. Végül az is kiderült, hogy nem lehet úgy ahogy nekem kellett volna. Szerencsére erre fel van készülve az Apacs Rewrite-ja és van benne egy olyan regex kiterjesztés ami negálja az találatot. Ezzel lettem meg tegnap éjjel, de akkor már annyira hulla voltam, hogy nem álltam neki postot írni. Most pótoltam.

Pedig annyi mindenről akartam írni :(

Írta: Feri Címkék: blog prog script Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo