Miről is szól ez a blog?

Ez az első post ezen a blogon. Ezért úgy érzem nagyon fontosakat kéne ide írni. Főleg mert azt remélem sokáig olvasható lesz ez a blog, benne ez a bejegyzés.

Nos lássuk, hogy miről is fog ez itt szólni. Nagyjából két csoportba lehet sorolni az ide kerülő írásokat. Az egyik ami a családot (úgy is mint, fő olvasótábort) érdekelheti. Ezek nagyjából rólam szólnak majd. Magyarán ez a része egy rendes "énblog" lesz. Nem Bede Mártonnak való. A másik része pedig engem érdeklő dolgokal foglalkozik majd a tervek szerint. Abból kiindulva, hogy hátha mást is érdekel.

Nem tudom okos gondolat vajon ezt a kettőt keverni, de nem akarnék több külömböző blogot indítani mert tartok attól, hogy ez sem fog eleggé sűrűn frissülni. Jártam már így egyszer. Indítottam egy blogot a freeblog.hu-n, ahova nagyon magvas gondolatokat szántam. Valahol a 15. környékén hagytam abba a postolást. Igaz nem hirdettem meg sehol, hogy én csinálok valahol ilyen blogot, ezért aztán nem is olvasta jóformán senki.

Ennek a blognak van még egy indittatása. Az pedig a site amin működik. Illetve az oldalra gyártott blog motor ami saját fejlesztés az utolsó csavarig. Na jó, pár scriptet használtam ami nem saját, de elenyésző az arány. Ennek a blog motornak és gyártásának két előnye lesz. Egyrészt rengeteget tanultam a készítése közben. Másrészt pedig remélhetőleg ha kész lesz - mert most még elég erősen pre béta - akkor jelentősen lendíthet a szikla tartalmának rendszeres frissülésén.

Nagyjából ennyit érdemes erről első körben tudni. A többi menet közben kiderül.

Írta: Feri Címkék: blog első Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Kati 2010. Mar. 01. 19:52
Első :-). Gratula a bloghoz!
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo