Első voltam

A snapszli program első volt a magyar boltban! Két napig. Nem hittem volna, hogy az első százba kerül, nem hogy a legelső helyre. Most elrontottam a drámát de azért bontsuk ki, hogy mi is történt. Menjünk szép sorban.

Szeptember óta van fent az első programom a boltban. Azóta szép lassan, napi 2-3-mal vitték. December közepe táján érte el az ötszázadik letöltést. Nem hittem, hogy ebben a folyamatban bármiféle változás beállhat. Történt aztán, hogy január 15-én felugrott 8-ra a letöltések száma. Ettől még nem jöttem izgalomba mert ilyen azért volt már, de ebből 5 magyar letöltés volt. Ez viszont merőben szokatlan volt mert jellemzően eloszlott a letöltés a világ minden irányában. Azért persze ez sem volt nagy szám nem is vontam le messzemenő következtetéseket. Másnapra viszont felugrott a letöltések száma 12-re és ez mind a magyar boltból jött. Na ez már gyanús volt, látszott mögötte egy halvány trend. Persze remélni nem mertem semmit, de azért meg néztem, hogy hol lehetne ellenőrizni, hogy ez hanyadik helyre elég a listán. És kiderült, hogy ez bizony a kártya játékok között a negyedik helyre elég az összes játék program között az 53-ra.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: első iPad programozás Kommentek: 1 hozzászólás

Karácsony? Mégmindig?

Igen még tudok róla írni, ugyanis megszületett az utolsó karácsonyi ajándékunk. Egy közös. Még karácsony előtt mikor ötlet híján éreztük magunkat arra jutottunk, hogy igen jó lenne lecserélni a porszívót. Van új padlószőnyegünk ami nagyon kellemes mély, süppedős ezért a morzsák is remekül belesüppednek. Szegény régi porszívónk már nem bírt ezzel. Ez a gondolat már ült egy ideje a fejünkben de nem szívesen dobunk ki semmit ami működik csak azért mert van egy kis gond vele (továbbra is kérdés, hogy mi lesz a régi porszívóval). Múlt hétvégén aztán elmentünk, hogy felmérjük a terepet. Úgy felmértük, hogy egy termetes dobozzal értünk haza.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: lakás vásárlás karácsony Kommentek: 2 hozzászólás

A kaktusz virága

Általában elmondható, hogy jól érzik magukat a növények nálunk. És az is jellemző, hogy az ablakban találhatók közül egyik sem vásárolt. A begóniák már mind saját szaporításúak, a pálmák kiköpött datolya magból nőttek ki a mandarinok szintén. Egy kivétel van a konyha ablakban telelő rózsa. Van itt gibraltári majom kenyérfa és amiről ez az írás szól egy kis kaktusz ami az otthoni burjánzó példány egyetlen kis bütykéből lett szaporítva és már egész kis aranyos kaktusz formája van. És nem rég virága is volt!

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: ablak növény virág Kommentek: 1 hozzászólás

Árfolyam

A napokban komolyat javult a paprika árfolyama. Eperben mérve. Mindenki olvasta ugye, hogyan kell paprikából epret csinálni. Ha nem akkor most pótolható, anélkül nincs értelme tovább olvasni. Az akkori árfolyam szerint 1-2 kanál paprika ért egy doboz epret és egy doboz áfonyát. A mértékegységből látható, hogy nem rögzített árfolyamról van szó. De mindenképpen jó a váltási arány. Időközben viszont az árfolyam elszabadult.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: kaja szomszéd szomszédság Kommentek: 3 hozzászólás

Szilveszter

Kati írt róla bőven, én csak futólag említettem. De most elmélyedek benne egy kicsit. Vegyes érzelmeim vannak a dologgal kapcsolatban.

Már jó rég készültünk erre a szilveszteri bulira. annyit tudtunk róla, hogy hol lesz, meg, hogy főleg (szinte kizárólag csak) magyarok lesznek. Ennyi volt az infó amikor megvettük a belépőket. Aztán közben elmentünk haza, kicsit el is felejtkeztem róla. Mivel nem ismertük a szervezőket, és a társaságot sem ezért nem tudtuk, hogy hogyan öltözzünk, hogy ne lógjunk ki a sorból egyik irányba sem. Szerencsére elég vegyes volt a felhozatal nem tudunk mellé lőni. Ezzel nem is volt baj. Azzal sem, hogy a társaság nagy részét nem ismertük mert általában érdekes új embereket megismerni. Itt meg annyiban is, hogy most már nem megyünk el egymás mellett fogalmatlanul az utcán majd. Nem hiszem, hogy ennél több lesz belőle.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: hangulat magyar Kommentek: 1 hozzászólás

Politika

Megfordultunk pár helyen, jó pár emberrel találkoztunk amikor karácsonyra otthon voltunk pár napot. Ilyenre még nem volt példa, de szinte mindenhol szóba került a politika. Nem akarok itt politikával foglalkozni, ez a blog nem erről szól. Nem mintha nem lenne véleményem róla, de egyszerűen csak nem szeretném ide keverni bár akkor lenne témám bőven.

Most sem az az érdekes, hogy kinek mi a véleménye az aktuálisan Magyarországon történő dolgokról, sokkal inkább az, hogy van véleménye, általában elég sarkalatos, és arról beszél. És ez nem jó. Véleményem szerint a politikának a háttérben kéne maradni. Sokkal fontosabbnak kéne lennie a családnak meg úgy általában az emberi kapcsolatoknak. De most valahogy mindenkinél elszakadt valami és jellemzően nem elégedett a helyzettel. Ez önmagában hiba. Hozzá kell tenni, hogy ez nem mai jelenség, már jó ideje jelen van az egész társadalom átpolitizáltsága csak most a mértéke szembeötlő volt. És ez nem a magyar társadalom hibája, sokkal inkább a politikai élet szereplői tehetnek erről, hit kérdéssé tették  a politikai hovatartozást.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Magyarország politika család Kommentek: 1 hozzászólás

Ajándékok

Ahogy ígértem beszámolok az ajándékok használatba vételéről. Pontosabban két ajándék féléről lesz szó.

Amint azt írtam, az ajándék kérdés számomra jó ideig meg van oldva. A modell vasút egy végtelelenül bővíthető valami, tehát lehet apróságokat adni nekem, vagy mint most karácsonyra, jelentős bővítéseket. Nem sorolom részletesen de volt benne mozdony, vagon, váltó, sín. Csupa jóság. Ez az eddigi cuccommal már szép kis adag. Kár, hogy most még jobban látszik, hogy a nyáron járulékosan idekerült mozdony és szerelvénye igen csak elnagyolt munka. Viszont most legalább nem az adja a készlet nagy részét.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: ajándék játék vasút Kommentek: 1 hozzászólás

Még tavaly

Iszonyú rég nem írtam. Nem mintha nem történtek volna dolgok azóta. Sőt. De sokszor pont ezek a történések okozták, hogy nem tudtam írni. Pedig volt közben karácsony, utazás, szilveszter. Vegyük sorjába mi is történt és ez hogyan hatott arra, hogy nem került ide szöveg.

A karácsonyi készülődés során hallgattam el. Az értelemszerű, hogy nem írja meg az ember, hogy mivel készül karácsonyra másoknak. És itt nem csak a beszerzett ajándékokról van szó. Elég sok ajándék, meglepetés készült saját kezűleg. Ilyen volt a közösen készített fudge is. De készültek még gyurma ajándékok is. Katinál van róla kép hátha felteszi. És én külön gyártottam egy nagyon testhez álló fülbevalót Katinak, kalymosi emlék. Ezt mindenki látta otthon. Ráadásul nálunk előbb volt karácsony mert 23-án utaztunk haza, tehát előző este karácsonyoztunk. Aznap nem írtam, másnap utaztunk, aztán jött a karácsony este amit rendszeresen ketté osztunk, hogy legyünk itt is meg ott is.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: karácsony utazás Magyarország Kommentek: 2 hozzászólás

Paprikából eper, egyszerüen

Gyakorlati útmutató, hogyan csináljunk epret, pirospaprikából.

Kell, hozzá egy szomszéd aki paprikás krumplit csinál. Jelen esetben a macskás szomszéd, Szabi. Lényeges, hogy a szomszéd a paprikás krumpli készítése kezdetén ne rendelkezzen pirospaprikával, te meg igen. Szükséges még az is, hogy fent említett szakács hűtőházban dolgozzon ahol ínycsiklandó gyümölcsökhöz legyen hozzáférése. Fontos, még, hogy mind ez Angliában történjék ahol nem lehet leugrani a sarokra egy csomag paprikáért.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: szomszéd kaja Kommentek: 3 hozzászólás

Magyarok Londonban

A karácsony előtti angliai hétvégénkre programot terveztünk. Már két hete megegyeztünk abban, hogy ezen a vasárnapon bemegyünk Londonba és ott is a karácsonyi vásár és búcsú szerű helyre, leánykori nevén Hyde Park Winter Wonderland. Én sokat nem tudtam róla előzőleg, valahogy elkerültek ezek a hírek, ezért nem vártam sokat a dologtól főleg az előző hétvégi rochesteri Dickens Festivál után ami tulajdon képen egy vörösmarty téri karácsonyi vásár. Bár azt tudtam, hogy itt vannak hullámvasutak de az annyira nem vonz, hogy téli hidegben szellőztessem magam, bele értve a fejemet is, úgy, hogy közben rángatnak ide-oda.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Anglia karácsony London szomszédság Kommentek: 2 hozzászólás

Ágyazás

Kati könnyelműen megígérte, hogy írni fogok a kanapékról. Aztán a számmisztika miatt ez halasztódott. Az mégsem fordulhatott elő, hogy a 200. bejegyzésről nem a 200.-ban írok, ugye? Megint egy kis történelmi visszatekintéssel fogom kezdeni.

Mikor Maidstoneba költöztünk, nem volt semmi bútorunk. Érthető hiszen előtte orvosszálókon laktunk ami hol egy szoba volt csak számunkra hol egy kis lakás, de minden esetben teljesen bútorozva. Itt viszont egy gyakorlatilag bútorozatlan házba érkeztünk. Ez azt jelenti, hogy a hálószobák teljesen üresek voltak. Hetekig aludtunk a kemping felszerelésünk darabjait használva. Aztán tettünk egy látogatás az Ikeába és megszületett az első fekhely ami mostanra a vendégágy funkcióját tölti be. Máig ez a legjobban egyben lévő darab, lehet, azért mert nem lett agyon használva. Ez után született meg a mi ágyunk, ami lassan csere érett vagy legalább is alaposan fel kell javítani. Igen ám de át költöztünk a mostani lakásba és ez teljesen bútor mentes volt, kivéve természetesen a konyhát. Tehát elő állt a helyzet, hogy volt ágyunk, plusz a kisszobába vendé ágy de nem volt kanapé a nappaliban. Egy csomó mindenre kellett költeni ezért az Ikából egy olcsó ámde elfogadható darabbal oldottuk meg a helyzetet, gondolván ezen úgy is csak ülni fogunk. Időközben kiderült, hogy a "csak ülés" jobban megvisel egy szivacsot mintha fekszenek rajta, ami persze tök logikus így utólag. A végén már odáig fajult a helyzet, hogy lehetett fenékkel érezni a keresztléceket a szivacson keresztül. Végül ez vezetett oda, hogy a szőnyegpadlózás utáni visszapakoláskor a vendégágy került a nappaliba és a kanapé a kisszobába. Alapjában ez nem akkora felfordulás mert mind a kettő egy sima, egyszerű kinyitható kanapé. Majdnem egyformák. Igen ám de a vendégágy ülőlapja 12 centivel szélesebb és ennyivel az egész ágy is. Ez egyrészt odavezetett, hogy kényelmetlen volt ülni rajta másrészt ennyivel kevesebb hely volt a nappaliban. Ez nem tűnik soknak kimondva de mivel a szemünk mást szokott meg az évek során ezért elég zavaró volt. Adva volt tehát, hogy vissza kell hozni a kanapét a nagyszobába, ám de annak a szivacsa már annyira gatya volt, hogy azon nem lehetett ülni. Nosza cseréljük ki. De olyan, hogy szivacsbolt nincs. Volt egy hely ahol árultak szivacsokat de azok szék vagy inkább párna méretűek voltak csak. Nyakamba vettem hát az internetet és ott minden van így szivacs is. Találtam több helyet is, innen Kati vette át a dolgot. Ő nagyon jó abban, hogy a végletekig hasonlítgatja az árakat és feltételeket, így végül elő állt a megoldás. Már csak le kellett mérni, hogy mekkora darabra van szükség és meg is rendeltük. Talán két napra rá már itt is volt a szivacs.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: lakás szerelés Kommentek: 3 hozzászólás

200, 500, 10000

Világos, hogy a számok bűvöletében íródik ez a bejegyzés. Sorban ki is fejtem mindet. Emellett egyértelmű, hogy a legkisebb szám takarja a nagyobb teljesítményt míg a legnagyobb nem is igazán az én érdemem.

200. Ez a kétszázadik írás itt a blogon. Ha azt nézem, hogy egy írás átlagosan 1 órát emészt fel akkor egy egyszerű szorzással kijön, hogy eddig egy hónap teljes munkaidős elfoglaltságnak megfelelő energia lett beleölve csak a bejegyzések összerakásába és akkor még nem is említettem a rendszert ami ezt az egészet lehetővé teszi. Az bicentenárium alkalmából került a posztok aljára szociális csík, így már lehet Facebookra, Twitterre, Google+ra, és Tumblrre  egy kattintással ajánlani az írásokat.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: blog programozás videó Kommentek: 2 hozzászólás

Kenyér sütés kicsit másként

Rengeteg kenyér készül házilag nálunk, főleg általam. Az utóbbi időben nem vacakoltam vele sokat, hagytam hogy a gép csinálja végig a programot. Régebben ugye kivettem a dagasztás után és sütőben sütöttem, úgy jobb lett az alakja meg a héja is. Tegnap este is beraktam egy adagot, hogy a gép végezze a dolgát éjszaka és reggel ott várjon a frissen sült kenyér. Mivel elég hangos amikor dolgozik ezért rácsuktam a konyhaajtót. Sajnos a zaja mostanában erősödött rendesen. Miután ezt így szépen elrendeztem, már tényleg nem volt más hátra mint reggel kivenni a kész kenyeret és nagy nehezen kivárni míg kihűl. Nem egészen így alakult.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: kenyér sütés szerelés Kommentek: 3 hozzászólás

Karácson Artur

Már nem emlékszem hol találtam erre a videóra. Talán a TV-ben láttam először, de az is lehet, hogy nem. Erre a momentumra már nem emlékszem de arra igen, hogy egy kép beleégett a retinámba azonnal. Kíváncsi vagyok te is így jársz-e. A feladat: először nézd meg a videót ami itt következik. Ha megtaláltad amire gondoltam akkor dobhatsz egy kommentet de ez nem kötelező. Ha nem találod amire gondolok akkor a továbbra bökve megtalálod a megoldást.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: karácsony Magyarország videó Kommentek: 2 hozzászólás

Csempézés

A lakás átalakulásának első eleme ugye a szőnyegpadló csere volt. Már ott említettem, hogy ezzel nem ért véget a dolog. Az összes régi szőnyegpadlót el akartuk pusztítani. Utáltuk is rendesen de nem csak ezért, sokkal inkább az állapota miatt. Maga szőnyeg anyaga sem első osztályú a lerakás csak hozzátett ehhez, nem ragasztották le pedig ezt a fajtát kellett volna. Szerencsére mostanra már csak az előszobában maradt belőle.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: lakás szerelés Kommentek: 4 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 550D (1) ablak (3) Afrika (2) ajándék (5) állatok (6) Amerika (9) Anglia (12) angol (2) apache (1) apám (2) apple (11) Ausztria (3) bárány (1) blog (9) canon (2) cipő (3) Ciprus (4) család (7) csikós_cikk (2) csomag (7) Egyiptom (1) első (2) étterem (3) Európa (13) film (6) forgalom (1) fotó (3) futás (23) Goodwood (2) google (4) Görögország (9) haj (1) hajó (1) hangulat (2) hirdetés (1)  (2) időjárás (5) internet (2) iPad (9) iPhone (4) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (2) Kalymnos (6) karácsony (8) kenyér (8) képek (4) kirándulás (6) konyha (1) korcsolya (1) könyv (2) kutya (5) lakás (11) London (9) macska (1) madarak (1) magyar (1) Magyarország (10) marokkó (12) mászás (9) mozdony (1) mozi (4) növény (4) paradicsom (2) php (2) politika (2) Portland (2) prog (2) programozás (4) radar (1) rejtvény (2) reklám (1) repülés (7) rewrite (2) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) síelés (2) snooker (1) sör (3) sport (1) street_view (2) sütés (12) számítógép (10) szemüveg (1) szerelés (10) szomszéd (7) szomszédság (17) szülinap (3) talált (12) tanulás (1) tél (4) természet (6) timelapse (2) Usa (3) utazás (52) választás (1) varrás (2) vásárlás (4) vasút (2) vendégség (5) vicces (2) videó (20) virág (2) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo